Miért éppen Somogyhárságy?

A Zselici erdő közepén található Csillagparkba kirándultunk, az obszervatórium megtekintése után azonban nem fordultunk vissza Kaposvár felé, hanem haladtunk tovább délre. Meglepően jó minőségű aszfaltút kanyargott az erdőn át, néhány kilométer múlva pedig szarvasokat követve kerültünk egy murvás útra, amely Kishárságyra vezetett.  

A falucska nem egy tipikus dél-dunántúli kistelepülés képét mutatta. Az 1990-es évektől holland családok vásároltak itt ingatlanokat, a házak jelentős részét felújították, csinosították. Kishárságy után egy fennsíkon hajtottunk át, balra a távoli pécsi tv-torony is tisztán kivehető volt. Somogyhárságy következett - a falu mentén egy árok halad, a vízfolyás mindkét partján rendezett növényzet, takaros sváb porták. A központban jobbra vettük az irányt, egy meredek emelkedő a szőlőhegyre vezetett, a rózsahegyi kilátó mellett parkoltunk.

Bár még soha nem jártam errefelé, a kilátóból végigpillantva a vidéken úgy éreztem, hazaértem. A Rózsahegy mindkét oldalán egy-egy völgy húzódik, a párhuzamos dombokat erdősávokkal tarkított szántók borítják. Halvány és markánsabb zöld foltok váltakoznak, a látványt pedig nem zavarja semmilyen, emberi kéz által létrehozott tárgy. Észak és nyugat felé a Zselic végtelen erdősége terül el. A kilátó alatt sorban présházak, borospincék. Az 1920-as években épült pincesor téglafalait a korabeli mesterek egyszerű, uniform mintákkal látták el - a tetősík alatt sorban elfordították a téglákat, esetleg két téglát kijjebb csúsztattak. A pincék bejárata felőli homlokzat néha fehérre és pirosra festett, ez meseház jelleget kölcsönöz az apró épületeknek. A pincesor déli része elhanyagoltabb, a szőlőket, kerteket itt láthatóan hosszú ideje nem művelték és a természet visszahódította a terület jelentős részét.

Közvetlenül a kilátó melletti pincében egy idős házaspár éppen bort fejtett. A szorgos munkát megszakítva háziborukkal kínáltak bennünket. Feri bácsi büszkén mutatta meg a frissen rotált sorokat és a szépen metszett „tükéket“. Megtudtuk, hogy Hárságy a háború előtt közel 1.400 lelket számlált, háromnegyedük németajkú volt. Aztán jött a kitelepítés, az urbanizáció és ma alig négyszázan laknak itt. Beletette a bogarat a fülembe, amikor azt kezdte fejtegetni, hogy a nyugdíjas gazdák egyre kevésbé bírják a kertek gondozását, a helyi fiatalokat pedig legkevésbé a kertészkedés érdekli. Búcsúzóul kaptunk útravaló kóstolót az újborból és telefonszámot cseréltünk.

A rózsahegyi séta során aztán több pincén láttam „eladó“ feliratot, ezeket gondosan lefényképeztem. Nagyon tetszett a hely, magával ragadott a hangulata. Másnap azzal keltem, hogy szeretnék a Zselic szélén, Somogyhárságyon egy kertet ...